Global Matters

Másokat inspirál, de honnan merít ő inspirációt?

Interjú Csorba Anita, kreatív mentorral, az Inspirációk Média alapító-tulajdonosával

Woman and visa logo

Csorba Anita gyerekkora óta imádja az alkotás minden formáját és ezt az örömet szeretné átadni másoknak is. Gyerekkori álmából épített sikeres vállalkozást, a nevéhez fűződik a sok éve töretlen népszerűségnek örvendő saját márkája, az Inspibox, valamint négy, saját gyártású műsora. Tartalmait közel egymillióan követik platformjain, ezek támogatják tíz éve Anita misszióját: a kreativitás fontosságának bemutatását.

Mi inspirálta arra, hogy saját vállalkozásba kezdjen?

Mindig is nagyon álmodozó voltam, és egy ponton, amikor egyedül próbáltam megvalósítani az álmaimat, elakadtam. Akkor úgy éreztem, hogy muszáj szintet lépnem ahhoz, hogy megvalósítsam, amit gyerekkoromban álmodtam. És akkor lett csapatom. Ez jelentette a legnagyobb kilépést a komfortzónámból, mert művész beállítottságú vagyok és nagyon szeretek álmodni, szabad lenni, de nem bántam meg, mert tényleg sokkal messzebbre lehet jutni egy jó csapattal. Az akkori magányos művész létemet felváltotta egy olyan közeg, amit én formáltam, én alakítottam, amivel az álmaimat elérhettem, és ez egy nagy lépés volt. Tulajdonképpen ez a belső vágy, ez a belső tűz hajtotta a saját vállalkozásomat.

 

Anita unboxing

 

Mit gondol a legfontosabb mérföldkőnek vállalkozása története során?

A legfontosabb mérföldkövet a komfortzóna elhagyása jelentette. 2016-ban alapítottam a vállalkozásomat és a 2020-as Covid időszakban jól jött az, hogy rajtam van a „kreatív szemüveg”, mert sokkal nagyobb a rugalmassága azoknak az embereknek, akik a kreatív izmaikat edzik, így nagyon gyorsan tudtunk alkalmazkodni a hirtelen változásokhoz. Nagyon nagy kihívást jelentett ez a vállalkozóknak, de tovább tudtunk lépni, és most megyünk előre. A legnagyobb célom a jövőre nézve talán az, hogy rengeteg gyereknek fejleszthessem a kreativitását, nem csak ebben az országban.

Miket gondol a legnagyobb kihívásoknak napjaink női vállalkozói számára?

Egy általános válasz, amit gyakran hallunk, hogy sokan nem hiszik el magukról, hogy sikeresek tudnak lenni, és ha ez mégis megvalósul, akkor előre tudnak lépni, és meg tudják valósítani az álmaikat. Szerintem ez tényleg így van.Sokan egyszerűen nem is látják meg azt a rengeteg potenciált, lehetőséget, ami a világban van. És azok a nők, akik kíváncsiak, akik szeretnék felfedezni a világot, nekik meg is születnek az álmaik, és meg is tudják őket valósítani. Nyilván sok akadályt kell leküzdeni, és ehhez bátorság, önbizalom, és hit is kell. De én sosem éreztem magam hátrányos helyzetben amiatt, mert nő vagyok, egy pillanatig sem éreztem ezt nehézségnek. Sőt, azt gondolom,

hogy ez nagyon sokszor biztosította azt, hogy kitűnjek a tömegből, azzal hogy színes vagyok, hogy különc vagyok, hogy bohém vagyok, és ebből nagyon sok előnyt is lehet kovácsolni.

 

Anita bag

 

Az elmúlt időszakban felgyorsult a digitalizáció, az újabb és újabb digitalizációs megoldás, mint például a digitális fizetés elterjedése mennyiben könnyítette meg cége munkáját?

Az elmúlt nyolc évben, amióta csapatom és vállalkozásom van, nagyot fejlődött ebben a vilá. Imádom, hogy telefonról lehet mindent intézni, mert semmilyen más eszköz nem kell hozzá. Oda beregisztrálja az ember a bankkártyáit, online intézi a bankügyeit. Az összes számlát ki tudom így fizetni, tervezni tudok, átlátom a pénzügyi helyzetemet, a cash flowt, és sokkal magabiztosabb vagyok így vállalkozóként. Ezek az eszközök pénzügyi szabadságot adnak, másrészről pedig tudatosabbá tesznek. Folyamatosan tudom kontrollálni, figyelni, hogy véletlenül se legyek az, aki sikeres üzleteket követően egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy hátraléka van. Tehát én azt mondom, hogy nyilván előfordul a hullámzó teljesítmény az üzleti életben, de ezekkel az eszközökkel tudok arra figyelni, hogy ne kerüljek jelentősen mínuszba, és ez magabiztossá tesz.

Miben gondolja, hogy a Visa She’s Next programja leginkább segíteni fogja a jövő női vállalkozóit Magyarországon?

Már említettem, hogy sokan nem is álmodnak, és nem is látják meg a lehetőségeket. Szerintem azért nagyszerű ez a kampány, mert egyáltalán elgondolkoznak az emberek azon, hogy igen, hát van ilyen, hogy egy nő is vállalkozhat. Szerintem abban segít a legtöbbet, hogy beindítja a gondolatokat és ezzel teremt helyet a nőknek a világban az álmaik megtalálásához és megvalósításához.

Milyen tanácsot tudna adni a jövő női vállalkozóinak?

Azt tanácsolnám, hogy keressék az álmaikat, higgyenek abban, hogy meg lehet őket valósítani, legyenek kíváncsiak a világra, és hódítsák is meg azt, mert nagyon jó érzés a saját álmunkkal meghódítani a világot.

Tag: About Visa